Hiányzó fogak esetén fontos, hogy a fog elvesztését követő 1-2 évben pótoljuk a hiányzó fogat. Ellenkező esetben egy fogvándorlással, fogdőléssel és csontveszteséggel kombinált problémahalmaz alakul ki a szánkban.
Fiatal korban ebből rendszerint nem sokat érzünk a szervezet kompenzációs képessége miatt. Idősebb korra azonban komoly állcsontízületi panaszokkal kell szembesülnünk, melyek fejfájást, álmatlanságot, nem ritkán felgyorsuló fogkopást okoznak.
Amennyiben megfelelő csontmennyiség áll rendelkezésünkre a hiányzó fog helyén, érdemes az implantációt választanunk.
Ha erre nincs lehetőség, a szomszédos fogakon rögzített hídpótlásokat teljesen észrevehetetlen módon tudjuk elkészíteni.

BPS

Rendelőnk felvette palettájára a fogászat egyik legmeghatározóbb európai cége, az IVOCLAR/VIVADENT cég Biofunkcionális Protetikai Rendszerét.
A liechtensteini székhelyű cég a világ 19 egyetemével közösen fejlesztette ki a páciensek számára gyorsabban, pontosabban és szebben elkészíthető extra-erős fogsor technológiáját (BPS). Javasoljuk mindazoknak, akiknek fontos a minőség, a komfortérzet, az esztétikum, ugyanakkor nem szeretnék alávetni magukat az implantációval együtt járó szájsebészeti beavatkozásoknak.
A BPS rendszer magyarországi bejegyzett szakrendelőjeként garantáljuk, hogy a fogsort kísérő igazolvány segítségével a világ bármely országában megtalálható társrendelőkben minden esetleges meghibásodás azonnal javítható.

Fémlemezes fogpótlás

Minél több fog hiányzik a szájból, annál nehezebbé válik a rágás. Azon túl, hogy a gyomor ilyenkor nagyobb megterhelésnek van kitéve, gyakran fejfájásokkal küzdenek a páciensek.
Ennek hátterében a szabálytalanná váló fogak állnak, ugyanis a foghiányok miatt a megmaradt fogak össze-vissza dőlnek, gyakran kiemelkedve a rágósíkból. Egy-egy kiemelkedő fogcsücsök komolyan megzavarhatja az állkapocsízület működését.
Rendelőnkben ilyen esetekben az implantációt nem vállaló páciensek számára részleges fémlemezes pótlásokat készítünk.

A hídpótlás esetében a hiány miatt pótolt fogat a szomszédos fogakhoz kell rögzíteni. Ilyenkor rendszerint le kell csiszolni a szomszédos fogakat. Természetesen a híd beragasztását követően a lecsiszolt felületeket biztonsággal lezárja a hídpótlás, amely a kerámiáknak köszönhetően szinte észrevehetetlen.
Ennek ellenére egy-egy fog másfél fog terhelését kell, hogy elviselje.